"A füredi Anna-bálon szól a zeneszó
Van is ottan dínom-dánom, szép muzsikaszó,
Ketten ültünk egy asztalnál, ő és én magam
Nem is szóltunk mi egymáshoz, nem is volt szabad.
Egyszer aztán asztalunkhoz jött a vén cigány
Megkérdezte: mi a nótád, édes kicsi lány?
De a kislány azt felelte halkan, csendesen:
Nincsen nekem nótám, és nem is szeretem.
Mert akinek nótája nincs, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótaszóban, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét titkolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod...
Egyszer aztán hallottunk egy nagyon nagy csodát:
Gazdag fiú vette el az édes kicsi lányt
Fehér hintó várta őket a templom előtt
Nem is láttunk a faluban ily nagy esküvőt.
Kilencszobás palotába ment az ifjú pár
A sok szolga körülötte lábujjhegyen járt
De a kislány mégse boldog, könnyes két szeme
Mert a kertben felhangzott a jól ismert zene:
Mert akinek nótája nincs, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótaszóban, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét titkolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod...
Egyszer aztán elindultam, hogy megkeressem őt
Utam közben megálltam egy fogadó előtt
Megnéztem, hogy ki mulat a tomboló tanyán:
Egy barna kislány játszott egy dalt egy kopott zongorán:
Mert akinek nótája nincs, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótaszóban, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét titkolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod...
Mert akinek nótája nincs, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótaszóban, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét titkolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod...
Lesz egy fiú, kinek nevét titkolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod... "
Hát azt hiszem, ebben benne van minden. Minden régi/új fájdalom, ami eltölt, ami fizikai tüneteket produkál, ami szenvedtet, ami belülről éget fel...
Most ez a szám kell nekem. Ez kell, hogy ne legyek egyedül, hogy érezzem, hogy valami/valaki van mellettem... Az kellene, hogy mielőbb visszamenjek. Hogy beszéljek. Hogy beszélgethessek. Hogy értsek. Hogy értsenek. Hogy ne a könny és az ideg legyen az első reakcióm mindenre... Hogy jobban érezzem magam. Terápia.
És itt jössz a képbe te. Veled sem ártana egy terápiás alkalom megint:)
Beleuntam a tévénézésbe, az állandó netezésbe, a lődörgésbe a házban, hogy nem csinálok semmit...nekem mozogni kell, nem punnyadni...szeretek lustálkodni, de nem mindig...ezt csak azoknak, akik még nem tudják. vagy nem veszik tudomásul. na m1.
És vajon mi van Veled? fel kellene hívnom téged. illetve meg kéne csörgetni:) mert nálunk ez már csak ilyen. 1,5 év alatt igen rendesen összeszoktunk, mi már ismerjük egymást, mint a rossz pénzt... nyilván ez az ismeret nem tökéletes. még lenne mit tanulnunk egymásról, egymástól, az életről, halálról, szerelemről, szenvedésről...
De van egy olyan halvány érzésem, hogy mindezt nem egymástól fogjuk megtanulni. Sajnos.
<3