az ideg szétcsapott. hiába kezdtünk 3/4 1kor, délben már nem tudtam egy értelmes mondatot mondani. hát nekiálltam inkább verset írni.
te tudod. te mindig tudod. most is tudd. vedd észre, hogy rólad szól,neked,csak neked...
Talán most búcsúzom...
Én nem tudom, milyen gazdagnak lenni
Úgy tűnik, engem nem lehet szeretni
Remeg a szívem, remeg a testem,
Fáj minden mozdulat mit nélküled tettem
De már nem érdekel, leszámoltam veled
S mégis kénytelen vagyok mondani: szeretlek
Hiába minden próbám, erőfeszítésem
Csak egy lebeg szemem előtt, kérdésed:
Értem mit tennél meg?
Nevettél csak, nem hitted, hogy bármit
Bizonygattam, érted akármit
Mikor tettre került a sor, nem hittél nekem
De én mindig ott voltam veled
Jóban-rosszban, ezer bajon át vigyáztam rád
Őrangyalod voltam 1,5 éven át
Mikor kellettél volna, nem voltál ott
Nyakamba szakadt az összes gond
S én vagyok a hibás mindenért, egy buta liba
Szeretni téged: örök hiba
De mit tegyek, meg nem változok
Míg meg nem szűnik a kiváltó ok
Igaz, haláloddal se lenne jobb tán
Sírva szeretnélek egy életen át.
made by myself.
csak tudnám, hogy miért. hogy miért szeretlek másfél év után is, hogy miért nem ábrándultam még ki belőled, hogy miért vonzol annyi gond-baj után...ami veled volt. hogy miért éri meg nekem tönkretenni az idegrendszerem érted, hogy miért akarom veled leélni az életem, hogy miért...
csupa kérdés. az egész élet egy kérdés.
mégis szeretlek.
