elég. mindenből. hogy mi az a minden? hát...minden. a világ, a suli, a család, a haverok... minden az én nyakamba szakad megint. aztán még csodálkoznak hogy olyan búvalb*szott fejjel mászkálok, mint valami félőrült depressziós anorexiás liba... lehet, hogy igaz is.
de most terápiás jelleggel zenétt hallgatok, Green Day-t... nyugtat. vagy nemtom. ráébreszt, hogy mit kell tennem, felkelti a régi emlékeket, vágyakat... és már nem érdekel, ha fáj, ha bele is pusztulok, meg fogom tenni. szükségem van Rá. biztonságban akarom tudni magam, nem akarok többé félni, érezni akarom, hogy vele-nála senki soha nem bánthat... fáj, istenem mennyire fáj, hogy nem az enyém, hogy nem is volt soha az, és valószínűleg soha nem is lesz az... csak egy kicsit akarom, mindig csak egy kicsit... és még, és még, és még... nem akarom, hogy valaha vége legyen. márpedig soha el sem kezdődött... csak egy viszony volt, csak a szeretője voltam, a kurvája, aki ostoba módon beleszerettem... ostoba voltam, igen. ez van. tény és való.
"Hey Gloria, are you standing close to the edge?
Look out on the setting sun, brink of your vision
Eternal youth is the landscape of our lie
The cracks on my skin can prove as the years will testify
Say your prayers and light a fire,
We're gonna start a war
Your slogan's 'a gun for hire'
It's what we waited for
Hey Gloria, this is why we're on the edge
The fight of our lives been drawn to this undying love...!!"
(Green Day - Viva La Gloria!)
