"Esik a fény, így szokott
Este jönni, ez én vagyok, nélküled.
Szobavilág az állapot,
Tegnap óta nem vagyok a nőügyed."
nahát. milyen szokatlan. tőlem ilyeneket látni... pedig azért engem is megvisel. nem is kicsit. de nem mutatom, hogy fáj, miért mutatnám? nem kell, hogy másnak fájjon az én fájdalmam... mert neked is fájna. rosszul esne. és megpróbálnál javítani rajta. ami pedig azt eredményezné, hogy elásod a boldogságod... vagy talán találsz egy boldogabbat.
megadhattam volna neked mindent. na nem pénzt és egyéb értéktárgyakat, de magamat például. vagy az örök szerelmem, a segítőkészségem, a mindig-ott-vagyok-melletted hozzáállásom, hogy soha nem hagylak cserben, és neked mindre szükséged lett volna... van is. csak te mást választottál. te a túlszépet és a túljót és a túlgazdagot választottad. hát úgy kell neked.
...ettől függetlenül persze én még nem hagylak magadra, nem úgy, mint az a másik ott melletted, aki csak játszik... és ha innen tudod meg, hogy csak szórakozik, hát örülök is neki meg nem is... örülök, mert ezek szerint én még mindig tudok újat mondani neked, és nem is, mert kár, hogyha nem veszed észre magadtól... bár miért is vennéd? hiszen szereted...vagy legalábbis azt hiszed.
pedig valójában nem.
...vagy csak én hiszem ezt?
már nem igazodom ki rajtunk.
segítek, mert kötelességemnek érzem; mert lelkiismeretfurdalásom lenne, ha nem tenném; mert tudom, hogy még mindig az enyém vagy, csak akarnod kéne; és természetesen mert szeretlek.
ugyan hiába, de szeretlek. talán egyszer ennek is vége lesz, és jön valaki más... majd. egyszer. talán. ha jön. de ha nem, az se baj. jó lesz nekem veled, nélküled. érted? érted.
és most megint évvége van, és 3 nap múlva megint jún. 15., és kísérteni fognak az emlékek, hogy "bezzeg tavaly ilyenkor"... akkor még szökdöstem. most, ha nincs szerencsém, végignézhetem, ahogy kéz a kézben elsétálsz Vele. nem bánt ez, nem is ez fáj, örülök, hogy boldog vagy... csak rossz tudni, látni, hogy nem én vagyok az... pedig lehettem volna. talán.
és most jobban érzem magam, mint az elmúlt 1,5 évben, mert tudom, hogy boldog vagy; mégis kicsit mintha rosszabb is lenne... pedig nem vagyok féltékeny. nem érdemes. nem éri meg az idegösszeroppanást...
inkább csendben szeretlek. és várok. örökké. ahogy egyszer te mondtad: "tudom, hogy csak rám vársz"... igen. akkor még tagadtam, mert nem éreztem igaznak. és a barátommal voltam, és azt hittem, hogy szeretem, pedig rá kellett volna jönnöm, hogy igazából nem is...
mert én csak téged szeretlek.
<3
